Nem strandidős balatoni napokon indul a túrázás és vannak olyan nem várt körülmények, mint például Tapolcán, amikor a Tavas-barlangba délben már csak délután 4-re van hely csónakos körjáratra. Plusz még az eső is eshet, aztán meg is éhezünk. Két ilyen helyszínről szól ez az írás és pont volt, van mindkét étteremben kemence.
Dream Team Café, Tapolca
Nem jártam utána a névválasztásnak, ugyanakkor a hely maga egy bevárosi udvarban kialakított, terrakotta belterű olasz étterem, közepén egy jó nagy kemencével. Barátságosnak emlékszem a hangulatára és a teltház ellenére sem volt akkora zsivaj, ami zavart volna. Pár percet vártunk egy épp távozó asztaltársaságra, majd nekifogtunk.
A gyerekeimnek a viszonylag sztenderd fogyasztása étteremben a “vasárnapi ebéd”, így ebből igen részletes térképet tudunk felrajzolni majd az ország és remélhetőleg a világ gasztromóniai térképéről.
Ebben az esetben a húsleves lúdgége tésztával (ára 850,- forint) jóízű lével, közepes adagban megtöltötte a bendőket. Utána a “csibefutam” nevű gyerekmenü (ára 1.490,- forint) rántott csirkemell csíkokat és hasbákrumplit jelentett, rendes, helyben előkészített husival, nem volt benne hiba.
Pasta Scampi házi újhagymával, fokhagymás, konyakos, tejszínes paradicsomszósszal és olasz keménysajttal (ára 3.350,- forint) kapcsán egyedül a hozsanna szó jut eszembe.
Az értelmezhetetlen tányérdíszítést félresöpörve az ízek olyan kavalkádjába érkeztem, amire talán még Lyonban, Mösziö Bocuse éttermében sem számítottam volna, nehogy Tapolcán. Nem tudtam azonosítani, hogy a konyak adta azt az extrát, amitől az egész egy krémes, de intenzív, ugyanakkor kerek egésszé változott, de nem lehetett vele betelni. Gondolkodtam még egy adagon vagy a recept elkérésen, végül csak boldogan élveztem minden falatot. Az ötösre a csillagot a tény adta, hogy felár nélkül volt a tészták között gluténmentes penne, mint opció, amit választottam.
Tovább fokozta az adott pillanat pozitív varázsát, hogy az éppen zajló tokiói olimpián a női kézicsapat megverte a spanyol válogatottat, így ideális ebédet költöttünk el, italokkal és borravalóval együtt 14 ezer forint körüli végösszegért.
Ha Tapolcán járva megéhezünk, a Dream Team Café csalódásmentes opciót kínál szerintem.
Kemencés vendéglő, Veszprém
Veszprémi születésű gyerekként – bár a város másik felén laktam – a Hullamosó nevű kocsma, hivatalos szocialista nevén a 60 számú italbolt a Dózsaváros örökérvényű helye volt, inkább legendás, mint hírhedt. Ide költözött be a Kemencés étterem, életbe hagyva az italboltot, hozzátéve egy komolyabb kajálós vonalat. A másik nem strandolós napon ide húzódtunk be ebédelni, miután felmásztunk a Gizella királyné kilátóba és megnéztük fölülről a várost. Ugyancsak választási tényező volt, hogy a helyhez van köze gyerekkori szomszédunknak, emiatt bevetettük magunkat a sátorral fedett kerthelységbe.
A retro, egyben kertvárosi bútorok között a nosztalgiázni akaró énem úgy érezte, hogy veszprémi (a pultos-pincér hölgy és a másik asztalnál ülő házaspár) és a volt veszprémi (én) között létező “földiek vagyunk” kapcsolat automatikusan működött: viccelődve rendeltünk, kvaterkázásba hajlóan zajlott minden kommunikáció.
A srácok a szokásos “vasárnapi ebéd” úton haladva húsleveseztek, illetve ettünk egy gulyást is. Mindkettő házias, gazdag, óriási adag. Árban ezer forint fölé emlékszem a levesekre, itt a méret biztosan meghatározza az árat.
Főételként egy, illetve kettő hatalmas adag rántott csirkét kaptunk krumplipürével, amiből az előbbit még aznap este és másnap is ették az aprónépeim. A krumplipüré viszont nem nyerte el a városi gyerekek tetszését, mert volt benne krumplidarab, azaz nem teljesen egységes, krém jellegű püré volt. Erre apuka és a pincér is széttárja a kezét, de azért elcsomagoltattuk, elfogyott az is otthon. Körettel együtt kétezer-kétezer ötszáz magasságában volt az ára.
Én nem tudtam kitérni a pacalpörkölt elől. Tarhonyadomb oldalát nyaldosta a pacaltenger, benne marhagyomor bálnák puhára főtt teste várta a sorsát.
A sűrű szaft olyan volt fűszerezésében, ami nekem kedvencem: borsos, hagymás alapíz, nem túl sós, a tarhonyával együtt boldogan kanalaztam be a testembe. Nagymama tűzhelye életérzésem volt. Ugyanott volt árban, mint a rántott csirke, kétezer-ötszáz körül. A sátor a fejünk fölött megvédett az átvonuló nyári záportól, így már napsütésbe hajló időben indultunk a bábfesztiválra, miután kifizettem a 16 ezer forint magasságbán végződő számlát.
Talán nem merészség kimondani, hogy a Kemencés nem a turistákra, mint inkább a helyiekre, környékbeliekre, Veszprémiekre optimalizált vendéglő. Az adagok mérete alapján az olcsó és a megfizethető határán. Elégedettek voltunk a kajákkal és a kiszolgálással is.
Étteremfotók: az éttermek weboldaláról