Az idei nyáron, előre megfontolt szándékkal, hosszabb időszakot töltöttem a Balcsinál, egészen pontosan Révfülöpön és mélyebben sikerült megismernem a helyi lehetőségeket, ezen belül is a frissen nyílt specialty kávézót, a remek hentest, a központi gazdaboltot és olyan minőségű éttermeket, amikre nem hogy Révfülöpön, de még a Balaton sokkal központibb helyein sem számítanék.
vidék
Éttermezés Covid után – Kemencések a Balatonfelvidéken: Tapolca és Veszprém – 2021 Nyár
Nem strandidős balatoni napokon indul a túrázás és vannak olyan nem várt körülmények, mint például Tapolcán, amikor a Tavas-barlangba délben már csak délután 4-re van hely csónakos körjáratra. Plusz még az eső is eshet, aztán meg is éhezünk. Két ilyen helyszínről szól ez az írás és pont volt, van mindkét étteremben kemence.
Étteremajánló – Aranypatkó Kisvendéglő Szigliget (2021 Nyár)
Több ok miatt sem tudok kritikaként posztolni az Aranypatkóról. Az első a személyes érintettségem, mivel a világ egyik legcsibészebb mosolyú, egyben az újragondolt magyar konyhában igen tapasztalt séfje gardírozza a konyhát, aki az öcsém. Ráadásul nem engedte, hogy kifizessem az ennivalót, ami megettünk (és elhoztunk). Emlék 2021 július végéről.
Éttermezés Covid után – Macok 2021 Nyár
A Macok(leánykori neve Imola) a magyar konyha huszonegyedik századi megújításának kezdete óta a gasztronómia bástyája. Ettem már ott érdeklődő fiatalként, munkahelyi kiránduláson (vezetői offsite-on) dideregve és fáradtan, a vendégházban lakva, meg “csak úgy” egy ebédre leugorva. De sosem okozott csalódást. Idén júliusban körültekintően odatelefonáltam egy nappal korábban, viszont nem volt hely 3 napra előre… Persze arrafelé sétáltunk Egerben, a barátnőm bekérdezett és lőn, pont volt egy lemondás. Ennek mentén leülhettünk, rendelhettünk és ehettünk. Jót.