A szakácskönyvekre, receptgyűjteményekre ugyanaz igaz, mint a könyvekre: szerepük az online tartalom szinte fénysebességgel bővülésében átértékelődik, ugyanakkor tartozékai maradnak mégis a konyháknak, háztartásoknak, akár a krumplihámozó vagy a habverő
Magamat a Bűvös Szakács gerjesztette foodie-nak gondolván kezdtem el mindenféle szakácskönyveket beszerezni, amik aztán a mindennapi rohanásban, célkeresésben, családalapításban nem igazán érkeztek meg az életembe, csak porosodtak a polcon vagy dohosodtak a garázsban. Kellett hozzá egy sajnálatos válás, egy új konyha és abban három üres polc, amire a velem költöző könyveket kitettem, de kellett hozzá a kovid üres, nyugodt estéinek sorozata, hogy könyvből kezdjek el főzni. Meg persze kellett egy olyan szakácskönyv, aminek a hangvétele, a benne lévő sztorik, ételek előhozták a vágyat a használatra.
Ez a könyv Hegyi Barbara Abraka babra című remekműve.
A könyv kapcsán jöttem rá, hogy Hegyi Barbara hangját imádom. Ráadásul arra is sikerült ráébrednem, hogy gyerekkoromban szerelmes is voltam ebbe a varázslatos nőbe.
A könyve is olyan, mint amilyennek őt képzelem: lezser, de stílusos, tudatosságot sugalló és kedves egyszerre. Ez a könyv meghozza a kedvet a főzéshez és azokhoz az ételekhez, amikről ír.
Ebből a könyből készültek 2021 karácsonyára a bonbonjaim. Plusz van benne egy brutálisan kiváló gluténmentes diótorta recept is.
A könyvekhez és azokon túl is, azokhoz a szerzőkhöz, akik megfognak, megragadnak, kapcsolódik bennem egy hév, hogy akkor most akarok magamnak minél többet belőlük. Így persze elém került Hegyi művésznő másik szakácskönyve is.
Az Alkalomadtánban az a nagyszerű, amilyen hétköznapi módon, közvetlenül ír, mesél a különleges témákhoz, helyzetekhez, ünnepekhez kapcsolódó ételsorokról
Főztem belőle karácsonyra szerb töltött káposztát és zabaglione-t és csak insipiráló tartalmakat, ötleteket találtam benne. Jó nagyon.
Itt közbe kell szúrjam, hogy minden szakácskönyvek ősapja számomra Váncsa István Ezeregy recept című gyűjteménye, ami egyszerre pimaszul lényegretörő és minimalista, valamint olyan szinten szépirodalmi élmény, hogy majdnem biztos vagyok benne, egyszer tananyag lesz valahol, valamilyen formában.
Főzési ötletek tekintetében a másik támaszom a Street Kitchen.
Bár néza a lazáskodós, fiataloskodós stílus nekem picit túl sok, de a receptek, a kapcsolódó tartalmak, a videók és az app is király. Ide tartozik, hogy az eleinte irritáló Fördős Zé, mint ötletgazda és alapító, nekem ezzel a podcast beszélgetéssel vált megnyerővé. Jó dologként élem meg, ha épp futtában kell egy megfelelő kajareceptet keresnem, akkor az sk app olyan kiindulási pont, ami hozzásegít egy authentikus fogáshoz vagy kiindulási alap egy saját kreálmányhoz: e-szakácskönyv és pont ennyi.
Végül pedig egy mentes megoldás, mert több megfontolás mentén egyre erősebben hozzásegít a jólléthez, hogy gluténmentesen és tejmentesen eszem, illetve etetetm a gyerekeimet. A normálról mentesre átdolgozása bármely receptnek nem könnyű és nem rövid folyamat. Szerintem sokkal több kudarc és nem finom étel kíséri, mint amikor valaki megtanul főzni. Másképp viselkednek az alternatív lisztek, nem egyértelmű a tej, a tejszín kiváltása. Mit tesz a nép egyszerű gyermeke, keresgél a neten, a mentes blogokon, megmindenfelé. Ritka, amikor olyan felületet, recepteket találni, amik elsőre jól működnek, ha követed a leírást. A leírások sem mindig egyértelműek, a folyamati lépésekre figyelve sem mindig jók az alapanyagok az arányok.
Nekem a glutén- és tejmentes főzésben alapvetővé vált Átol Tibor, aki a gluténmentes chef blogban teszi közzé most már jó ideje a bevált receptjeit.
Az egész egy mentes riszfelfújttal indult, de idénre oda jutottam, hogy nem volt kétséges, beszerzem a nyomtatott szakácskönyvét is.
Ha én csinálnék magamnak szakácskönyvet, nem biztos, hogy ilyen lenne, de a receptek, a leírások ugyanolyan jók, pontosak, teljeskörűek, mint a blogon, így már a konyhai polcon van, együtt választunk belőle ennivalót.
Vissza az eredeti kérdéshez: a szakácskönyv – nekem – támpont, inspiráció, fókusz és szórakozás. Hozzásegít elérni a főzés örömét, azt az állapotot, amikor jólesik az alkotás, az ízekre, illatokra figyelés. Így lett, így marad értelme a szakácskönyvnek, bármilyen is legyen az.