Emlékszem, egy otthon egyedül töltött koradélutánon kezdődött. A lakótelepi konyha gáztűzhelyén karamellt akartam csinálni. Fogalmam sem volt, mit is jelent ez valójában. Ennek eredményeként egy kisebb zománcos, piros lábaskát a belekeményedett cukormasszával együtt kidobtam a kukákba, lent a ház előtt.
Van-e olyan, hogy a főzéshez való érzék olyan tehetség vagy ajándék, mint a gömbérzék, ami a focizáshoz vezet? Van-e ez genetikailag kódolva? Ha a testvérem jó szakács, aki 16 éves kora óta heti 30 órát tölt éttermi konyhákban, akkor én, aki számítógép előtt ülök 20 éves korom óta, tarthatok vele lépest. Lehet-e “magvető” közeg a gyerekkori almareszelés az almás pitéhez vagy az első néhány, egyedül tojásba mártott és megsütött bundáskenyér? Tekinthető-e impulzusnak, hogy általánosban a hétvégi házit, a kötelező verset a konyha ajtajában kellett elmondani vasárnap délelőtt, amíg anyám bent sütötte a rántott húst és készült a húsleves?
Aligha. Alkotó vágy, az alkotás öröme, a bíbelődés, az ízlelés, a sok kicsiből összeálló harmónia, az adás öröme. Ezek inkább rejtőzhetnek mögötte.
A főzés a legkönnyebben, bárkinek elérhető, megtanulható alkotó folyamat. Az otthon megmutatott, közösen végigcsinált folyamat másolásával önállóan megvalósított, vagy a receptből lépésről, lépésre olvasott és összerakott étel olyan sikerélmény, ami kézzelfogható, azonnali visszacsatolás. Kezdődhet az első beízesített és finomnak kortyolt cukros-citromos teával és folytatódhat tojásrántottával, vajas-májkrémes kenyérrel. Ezek mind, mind főzések már. Aztán ha máshol megtaláljuk a kiteljesedést, akkor ez nem fejlődik tovább. Ha programoznék, lehet nem lenne igényem szabadidőmben kevésbé absztrakt teremtésre, hiszen az erre fordítható energia elég máshol. De nem programozok, így van.
Jó a főzésben a felkészülés, a koncepció elemeinek végiggondolása, a szöszmötölés a fokhagymagerezdek megpucolásával, feldarabolásával (és sok hasonló alkotóelem előkészítésével), az odafigyelés a készítési fázisok helyes megvalósítására, a zamatok helyességének és hiányának keresése az ízlelőbímbókról az agyalapig jutó ingerületekkel, végül az etetés és az étkezés és persze a mini megdícsőülés vagy a tanulságok értékelése.
A főzés a legolcsóbb kreatívítás, ami segíthet pótolni, áthidalni, ha nem tudjuk, miben is teljesednénk ki igazán. A főzés megtámaszt, kikapcsol, elgondolkodtat és átrendez. A főzés éltet és lendületet ad. A főzés elfáraszt és feltölt. Élményt ad, miközben feles vagy szükséges energiát emészt föl. Főzni akkor is jó, ha nem jó. Főzni lehet feladat és lehet kikapcsolódás, de egy biztos: mindenképpen eredményt hoz, amitől többek leszünk.
Fotó: pixabay.com