Teeling – Whiskey boros zamatokkal

A fiatalkori próbálkozások után az első, a pálinkán és az unikumon túl szívemnek kedvessé váló égetett szeszes ital a Metaxa volt. A mai napig is szívesen kortyolok, ha kínálnak, de magamnak, otthonra nem vettem, nem veszek, eddig még nem jutottam el.

A korábbi kóstolók között volt rum is, brandy is, whisky is, mindenféle, emlékként a Tullamore Dew maradt meg, így mondhatnám, hogy adja magát egy másik ír whiskyvel a baráti viszony, de ez teljesen egy véletlen műve.

Ajándékba kaptam június elején, mint utóbb kiderült, valami más helyett, ami nem volt. Gondoltam, jó lesz majd egy barátokkal közös, ünnepi vagy kirándulós alkalomra. Aztán megkóstoltam és egy korty után, egy pici pohár után annyira jó volt az ízélmény, hogy rendszeresen előkerült a kamrából.

Végül júliusban, a gyerekekkel közös nyári nyaraláson, a nyugodt későesti olvasás, meccsnézés, zenehallgatás, ismerkedéses csetelés közben fogyott el. (A borítófotó ebben a kegyelmi állapotban készült.)

Amikor a palackban az ital szintje a címke adott, kisebb betűméretes sorához ért, akkor esett le, miért van olyan édeskésebb, néhol boros zamat, illat a pohárban, a számban, az orrüregben. Az ok a kalifornai bortermelésből átvett cabernet savignon-os hordókból jön, jöhet.

Az egész ital tiszta, sallangtól mentes, de telt és selymes élmény.

Az egyik forgalmazói oldalon azt írják, Írországban kevés jó single grain whisky van és a Teeling közéjük tartozik. Ezt meg tudom erősíteni, bár a single grain spektrumon van fejlődni valóm.

Így néz ki brand fotón. (Fénykép: whiskynet.hu)

Érdekesség, hogy a Teeling család nyitotta meg sok-sok év után, 2015-ben szeszfőzdéjét Dublinban, ami így az ország akkor harmadik whisky (azaz whiskey) lepárlója lett.

A magam részérőm meleg szívvel ajánlom, ha valaki whiskyt inna vagy venne ajándékba.

Szólj hozzá!